A filozófikus élet

"Az ember hajlamos rá, hogy elfeledkezzék igazi önmagáról. Ki kell hát ragadnia magát ebből az állapotból, ha nem akar beleveszni a világba, a szokványokba, a gondolattalan banalitásokba, a járt utakba. A filozófia döntés arra nézve, hogy felfakasztjuk-e ősforrásainkat, hogy újból megkeressük az utat önmagunkhoz, s hogy aktivizáljuk belső önmagunkat…

Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába c. művében olvashatjuk ezeket a gondolatokat és felismerhetjük a hasonlóságot azzal, ami a szupervízióban, de általában a segítő-támogató kapcsolatokban lehet az a cél, ami felé lépésről-lépésre haladunk, és amit akár filozófikus életnek is nevezhetünk.

…A filozófikus élet azt jelenti, hogy tapasztalatainkat az emberekről, a boldogságról, a bántalomról, a sikerről, a kudarcról, a homályról és a zűrzavarról értékelni tudjuk. Azt jelenti, hogy nem szabad semmibe vennünk tapasztalatainkat, nem szabad szétzilálódnunk, hogy át kell gondolnunk problémáinkat, hogy semmit sem szabad magától értetődőnek tartanunk, hanem mindennek a mélyére kell néznünk."

A mélybe nézés során, a szupervíziós tanulásban közvetlenül vagy közvetve mindig célunk önmagunk megismerése és elismerése. A kiindulás a munka, a szakmai tevékenység és a szerep, főleg az, hogy miként működünk ebben a szerepben. Ezzel a belső munkával a személyiségünkhöz kerülünk közelebb, vagy ha úgy tetszik: valódi önmagunkhoz. Fejlődik az önazonosságunk és ennek sok más jótékony hozadéka is van számunkra, de azok számára is, akikkel kapcsolatban vagyunk akár a munkánkban, akár más viszonyok között.

Jaspers elválasztja egymástól a racionális megismerést, ami a tudásunkat gyarapítja, de határai vannak, illetve a filozófiai gondolkodást, ami a racionalitás határain túl kezdődik és lehet, hogy határtalan (lásd: teremtő gondolat!).

"E határoknál megszűnik a megismerés, de nem a gondolkodás. Tudásom technikai alkalmazása külső cselekvés; nem-tudásom azonban belső tevékenységet tesz lehetővé, mellyel magamat formálom. Ez a gondolkodásnak egy mélyebb formája. Szoros köze van a léthez, s nem valamely tárgyra vonatkozó. Legmélyebb lényegem működése ez, melyben a gondolkodás és a létezés azonosul. Külső, technikai szemszögből nézve, ez a gondolkodás: semmi, felhasználhatatlan tudás, amelyet nem lehet birtokba venni, nem lehet célhoz és tervhez szabni. Pedig az igazi megvilágosodás ez: benső lényeggé levés."

Számomra így nyerhet értelmet és tartalmat a "nem-tudás" fogalma és realizálása. Azt képzelem, hogy a segítő kapcsolatban – szerencsés együttállások mellett – valami ilyesmi történhet: a segítő és a segített együtt haladnak a gondolkodás útján, önmagukhoz egyre közelebb jutva.