Egzisztencia és kommunikáció
Hamvas Béla Szellem és egzisztencia c. esszéjében írja, hogy Karl Jaspers filozófiájában a kommunikáció az emberi létezés központi jelensége. Ehhez idézi és értelmezi Jaspersnek az egyik legjelentősebb munkájából (Philosophie, 1932) azokat a meglátásait, melyek segíthetnek annak megértésében, hogy mi történhet a segítő kapcsolatban.
"Nem tudok én magam lenni, ha a másik nem akar saját maga lenni, nem tudok szabad lenni, ha a másik nem szabad, nem tudok önmagamban biztos lenni, ha a másikban nem vagyok biztos."
Amikor segítőként kísérek valakit abban, hogy egyre inkább önmaga lehessen, akkor igyekszem mennél jobban ráhangolódni és rezonálni arra, hogy hol tart ezen az úton. Arra is, hogy mi viszi őt előre és mi gátolja. Ha a fenti idézet igaz, akkor ebben a folyamatban legalább annyira meghatározó az is, hogy én miként vagyok jelen. Mennél jobban jelen vagyok, annál jobban tudok saját magam lenni, szabad lenni, önmagamban biztos lenni. Tehát a másik jelenléte paradox módon az én jelenlétemtől függ. Ráadásul ugyanez érvényes fordítva is, tehát az ő jelenléte hatással van az enyémre. Tehát erre a kontextusra (is) érvényes az, amit Jaspers mond:
"Csak a kölcsönös elismerésben válhatunk önmagunkká."
Lehet, hogy ez a segítő jelenlét egzisztencialista nézőpontból való leírása?
