Münchhausen paradoxon 

"Másodszor már nagyobb lendülettel ugrattam, de sajnos, ez az ugrás sem sikerült, a túlsó part közelében nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony, az lett volna az utolsó órám, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a karom erejére. Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor térdem közé szorítottam a lovamat, könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam paripástul a feneketlen sárból. Nem tagadom, forró percek voltak, de végül is szerencsésen megmenekültem." 

Münchhausen vidám kalandjai 

Feldolgozta G.A. Bürger nyomán Elena Chemlová 

Fordította Tordon Ákos

Annak ellenére, hogy a remény megfoghatatlan, nem fizikailag valóságos létező, de annál inkább ható érzés, ami nem csak hegyeket mozgat, de azt is lehetővé teszi, hogy a hajamnál fogva kiragadjam magam a saját mocsaramból. Ez a paradox metafóra képes elhitetni velem, hogy a megfoghatalanból lesz a szilárd pont és egyben az erő az elrugaszkodáshoz az önmagamon való felülemelkedéshez…

(Lásd még: a Münchausen-trilemma, mint filozófiai probléma. Egy állítás igaz voltának bizonyítására logikailag három út lehetséges, de mind a három kiindulása feltevésen – tehát a reményen, hogy igazunk van – alapszik. Reméljük, hogy igazunk van akkor és abban, amikor ezt, vagy azt csináljuk, és hogy ezt, vagy azt csináljuk – mondhatni: nem adjuk fel – éppen ez adja a reményt…)