Tudatos jelenlét a szupervízióban

"A tudatos jelenlét arról szól, hogy teljesen éberen éljük az életünket. Észleljük az élet minden egyes pillanatának átható elevenségét. Érezzük, hogy élünk. Azonnali, élő kapcsolatban vagyunk saját belső erőforrásainkkal, melyek a belátást, átalakulást és egészségessé válást segítik."

Jon Kabat-Zinn

A tudatos jelenlét az a tudatosság, ami a figyelem gyakorlásának egy különleges módjából ered: szándékos, a jelen pillanaton alapul és ítélkezéstől mentes.

Az életünk ritmusokat követ, a légzésünk, a szívverésünk, a cirkadián napjaink, az évszakok… – ezek a belső és külső ritmusok kölcsönhatásban vannak egymással és meghatározóak a hogylétünkre. Ha ezekre irányítjuk a figyelmünket, arra, ami éppen van és ahogy van, akkor tudatosítjuk ezeket és ezzel segíthetünk magunknak, hogy többször "magunknál legyünk", jobban "benne legyünk magunkban". Vagy ha a történések kizökkentenek, akkor így könnyebben visszatérhessünk önmagunkhoz.

A szupervízióban úgy tanulunk önmagunkról, hogy amikor a történésekre és ezen belül önmagunkra reflektálunk, akkor azt gyakoroljuk, hogy felülről, kívülről nézzük magunkat, figyeljük és tudatosítjuk a saját működésünket.

Szó szerint és átvitt értelemben is figyeljük a légzésünk, a működésünk ritmusát, jellemzőit. Fókuszálunk, figyelmünket arra az aktuális történésre irányítjuk, amit meg akarunk érteni, amiben meg akarjuk érteni a saját működésünket. Ennek érdekében felidézzük, "belélegzünk" ebbe a történésbe, abba az emlékképbe, ahogy arra és abban az akkori önmagunkra emlékszünk. Aztán "kilélegzünk" ebből, ezzel az emlékképet utólag elevenné tesszük és így részben újra érezhetjük az akkori érzéseket és újra átélhetjük, megélhetjük az akkori gondolatainkat. Ilyenkor nem vagyunk benne az akkori élmény sodrásában, a "cselekvő üzemmódban", hanem szándékosan mi idézzük fel azt és most megvizsgálhatjuk, anélkül, hogy magával ragadna. Így jobban, több oldalról, más szemszögből is szemügyre vehetjük az élményt, és az akkor abban lévő önmagunkat, ami új meglátásokat, felismeréseket hozhat az élményről és önmagunkról egyaránt ("ez volt akkor, ezt éreztem, gondoltam, csináltam…").Ez a felidézés, a nem ítélkező, inkább "létező üzemmód", szemlélődő, elfogadó működésmód lehetőséget ad arra, hogy a történéseket utólag összefüggéseikben értelmezzem és így adjak jelentést ezeknek.

Mindezeknek a tanulásoknak a hatása, eredménye az lehet, hogy a cselekedeteinket, tevékenységeinket, akár a munkánkat is, úgy irányítsuk, hogy ezekben még inkább önmagunkat adhassuk, önazonosak, hitelesek legyünk. Ez nekünk kellő magabiztosságot, a hozzánk kapcsolódók számára elfogadást és biztonságot adhat.