Egy haiku
GYAKORLAT
segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis
GYAKORLAT
segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis
Fritz Riemann 1961-ben "A félelem alaptípusai" című munkájában kifejti, hogy a félelem az ember egyik legalapvetőbb érzése. A félelemre válaszként létrehoztuk a mágiát, a vallást, a tudományt, melyeknek célja a félelem leküzdése, legalábbis elviselése. A félelmeink az egzisztenciánkhoz tartoznak, a függőségeinket és a haláltudatunkat tükrözik....
Biztonságra és kapcsolódásra vagyunk hangolva…
Kulcsár Zsuzsanna Egészségpszichológia című egyetemi tankönyvében külön fejezetben tárgyalja a segítő hivatások lélektanát. Többek közt említi Heinz Kohut osztrák pszichoanalitikus elméletét, mely szerint az altruizmust, a másokon való önzetlen segítést úgy értelmezhetjük, mint az empátia gyakorlati megnyilvánulását.
Túlnépesedés, Az élettér elpusztítása, Versenyfutás önmagunkkal, Az érzelmek fagyhalála, Genetikai hanyatlás, A tradíció lerombolása, A dogmák ereje, Az atomfegyverek – Konrad Lorenz 1972-ben ezeket veszi sorra A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című művében.
"…az emberi faj számára nincs, de tagjai számára van még remény."
Villámfények Milan Kunderától...
A szupervízióban és a coachingban egyaránt központi fogalmak a reflexió és az önreflexió.
Az etimológiai szótár szerint a kolinda jelentése: karácsonyi ének, karácsonyi kántálás házról házra járva.
Ezt a mondatot Hamvas Béla írta az Eksztázis c. esszéjében, 1960-ban Tiszapalkonyán, ahol száműzetésben, raktárosként dolgozott az Erőműberuházó Vállalatnál.